Az ajtó halkan nyikordult, amikor Grant Ellison belépett a házba. Léptei visszhangoztak a tágas, márvánnyal és tükrökkel díszített előcsarnokban. A levegő drága viasz és… üresség illatát árasztotta.
Levette az öltönyét, automatikusan felakasztotta, és elmosolyodott magában:
— Na, nézzük csak, hogy boldogultok nélkülem?
A terv egyszerű volt: két nappal korábban visszatérni, venni egy tortát, meglepni a fiát, és látni, ahogy a szemei felragyognak az örömtől. Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy utoljára találkoztak.
Négy hét tárgyalások, szerződések, hotelszobák — és egyetlen perc sem Lucas számára.
Kinyitotta a bőröndöt, és elővett belőle egy kis plüssmackót — azt, amely nélkül Lucas régen el sem tudott aludni. Grant elképzelte, ahogy a fiú a karjaiba rohan, nevet, és kiáltja:
— Apa!
És minden újra olyan lesz, mint régen.
De amint a konyha felé lépett, a szíve megremegett.
Az ablaknál egy fiatal nő állt egyszerű, szürke kötényben. A kezei remegtek, a válla rázkódott, és forró könnycseppek hullottak a padlóra.
Mellette egy kisfiú bújt hozzá — az ő fia.
— Lucas? — szólalt meg Grant halkan, szinte ijedten.
A fiú felnézett, és Grant először látta a szemében nem az örömöt, hanem a fájdalmat.
— Ne menj el, Naomi néni — suttogta. — Kérlek, ne menj el.
A nő lassan felé fordult.
— Ellison úr… — a hangja csendes és fáradt volt. — Az ügynökség küldött, Mrs. Whitmore helyett. Három hete vagyok itt.
A szavak egyszerűen hangzottak, de Grant érezte, hogy mögöttük valami több rejlik. Tudta, hogy amíg távol volt, valami fontos történt ebben a házban.
— Miért sír? — kérdezte halkan.
— Mert hiányzik önnek — felelte Naomi, anélkül, hogy ránézett volna. — Sokáig várt. Minden este az ön fényképével aludt el. Aztán egyszer csak már nem hitt benne, hogy visszajön.
Grant úgy érezte, mintha valami eltört volna benne. Minden üzlet, minden szerződés, minden megbeszélés hirtelen értelmetlenné vált.
Letette a bőröndöt a földre.
— Lucas… — suttogta. — Apa itthon van.
De a fiú nem mozdult. Csak még szorosabban ölelte Naomit, mintha félt volna, hogy ha elengedi, minden eltűnik.
Grant mozdulatlanul állt, nem tudta, mit mondjon. Ez nem pusztán hűvös fogadtatás volt — ez néma szemrehányás volt.
Később, amikor Naomi lefektette Lucast, Grant az ajtóból nézte.
A fiú békésen aludt, először hosszú idő után, karjaiban tartva ugyanazt a plüssmackót.
Az arcán halvány, tiszta, gyermeki mosoly pihent.
Grant halkan felsóhajtott, majd Naomira nézett.
— Megbízik önben — mondta.
— Csak szüksége van valakire, aki mellette van — válaszolta. — A gyerekeknek tudniuk kell, hogy várják őket.
Reggel Grant maga készítette a reggelit.
A palacsinták kicsit csálék lettek, az egyik meg is égett, de Lucas sugárzott az örömtől.
— Apa csinálta?
— Igen. És ez még csak a kezdet — mosolygott Grant.
Naomi az ajtóból nézte őket, halk elégedettséggel.
És hosszú idő után először a házban nevetés csendült fel — nem a tévé visszhangja, nem telefoncsengés, hanem egy valódi, élő gyermeknevetés.
Később, amikor Grant kikísérte Naomit a kapuig, így szólt:
— Nem akarom, hogy elmenjen. Maradjon. Ne mint alkalmazott. Mint valaki, akire rábízhatom azt, ami a legdrágább nekem.
A nő habozott.
— Ellison úr, nem tudom, van-e jogom maradni…
— Már többet tett, mint sokan, akiknek volt — felelte gyengéden.
Attól a naptól sok minden megváltozott. Grant kevesebbet dolgozott, több időt töltött a fiával, elhozta az iskolából, játszott vele, mesét olvasott lefekvés előtt.
Újra megtanult hallgatni — és nevetni.
A házban pedig olyan melegség költözött, amilyen sosem volt még akkor sem, amikor drága vázák és több ezer dollárt érő festmények díszítették.
Néha esténként, amikor hárman teáztak, Grant azon kapta magát, hogy az életnek végre van íze.
Nem a sikeré. Nem a luxusé. Hanem a csendes, egyszerű boldogságé.
— Majdnem elvesztettem őt — mondta egy nap.
— Csak elfelejtette — válaszolta Naomi. — A szeretet nem kér sokat. Csak azt, hogy jelen legyünk.
Grant bólintott. És megértette, hogy hosszú évek óta először érzi magát igazán gazdagnak.
Néha minden, amire szükség van — csak az, hogy ott legyünk.
Ez a történet valódi események által ihletett, de a szereplők és a részletek megváltoztak. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel pusztán a véletlen műve.
