Amikor 54 éves lettem, hirtelen rájöttem, hogy itt az ideje, hogy újra nőnek érezzem magam — szépen, kívánatosnak és fontosnak. A férjem elhagyott, és bár a barátnőim azt mondták, hogy elvesztettem a józan eszem, amiért a korombeli férfiakra figyeltem, nem tudtam figyelmen kívül hagyni az érzéseimet. Újra élni akartam, érezni, hogy valakinek szüksége van rám. Megérdemeltem ezt. Nem lehet, hogy az életkor akadályozza a boldogságot, az önbizalmat.
Így kezdődött az új fejezetem. Egyre többet jártam a parkban, sétáltam, ahol emberekkel találkoztam, beszélgetéseket kezdeményeztem. És egyszer csak megjelent László. A szomszédunk volt, de korábban nem találkoztunk. Megfigyeltem a tekintetét, amely egyre melegebbé vált, és a beszélgetéseink egyre hosszabbak lettek. Érdeklődött a hobbim iránt, kérdezte, hogyan töltöm az időm. Ez kellemes volt. Idővel a beszélgetések egyre személyesebbé váltak. Kezdtem érezni, hogy a szívemben megjelennek az első szikrák. Mindketten éreztük, hogy több van köztünk, mint puszta baráti beszélgetések.
Egyszer László randira hívott, és úgy döntöttem, hogy otthon találkozom vele. Gondosan készültem: vásároltam finom vacsorához való alapanyagokat, meggyújtottam a gyertyákat, felvettem a legjobb ruhámat. Azt akartam, hogy este igazán különleges és emlékezetes legyen mindkettőnk számára. Persze izgultam, de ugyanakkor izgatott is voltam. Vajon eljött az a pillanat, amikor újra teljes nőnek érezhetem magam?
És így, este hét órakor, amikor az ajtónál álltam, izgalom fogott el. Megcsörrent a csengő. Kinyitottam az ajtót… és megdermedtem. László állt előttem — virágok, ajándékok, vagy bárminemű figyelmesség nélkül. Csak úgy, mintha véletlenül találkoztunk volna.
— Mi van, üres kézzel jöttél? — kérdeztem, próbálva elrejteni a meglepetést és csalódottságot.
— Mi olyan különös ebben? Már nem vagyunk gyerekek — válaszolta enyhe meglepetéssel, mintha semmi rendkívüli nem történt volna.
Éreztem, hogy nő bennem a feszültség. Dühös lettem, és nem tudtam elfogadni ezt a hozzáállást. Még mindig vártam valamilyen figyelmességet. Mert számomra még a legkisebb gesztusok is nagyon sokat jelenthetnek.
— Egyébként — mosolyogtam, döntve, hogy nem rejtem el az érzéseimet. — Viszlát.
Az ajtót bezártam közvetlenül az orra előtt. Ez volt az igazság pillanata. Mérges voltam, de ugyanakkor büszke magamra. Az ilyen pillanatokban érted meg, hogy az önérzet a legfontosabb. Ha egy férfi már az elején nem értékel téged nőként, és csak kényelmes beszélgetőtársként vagy egyszerűen a konyhában lévő háziasszonyként kezel, akkor valószínűleg nem érdemes folytatni az ilyen kapcsolatokat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy kevesebbel beérjük.
László nem hagyott békén. Néhány nap múlva pletykák kezdtek terjedni a környéken arról, hogy arrogáns vagyok, és végül egyedül maradok az életem végéig. De nem érdekelt. Hadd mondjanak bármit. Jobb egyedül lenni, mint olyan emberrel, aki nem képes értékelni azt, amit kínálok.
Lehet, hogy még találkozom valakivel, aki igazán értékelni fog engem. Nem tudok és nem is akarok megbékélni azzal, hogy valaki másodlagos szereplője legyek a kapcsolatban. Egy dologban biztos vagyok: jobb megérdemlek.
