Egyszer Alice, egy kis étterem tulajdonosa észrevette, hogy egy fiú, akit Christophernek hívtak, rendszeresen megfordul az éttermében. Gyakran elvitte a maradék ételt, ami az ebédek után maradt, és Alice gyanítani kezdte, hogy a fiú valami fontosat titkolhat. Gyakran látta őt az éttermében, és azon tűnődött, hogy talán nincs mit ennie, ezért kénytelen elvinni a mások által otthagyott ételt. Alice aggódott a helyzet miatt, de nem tudta megérteni, miért nem jön a fiú csak enni, miért csak a maradékokat viszi el.
Egy napon, miután ismét elvitte az ételt, Alice úgy döntött, hogy követi Christophert, hogy kiderítse, hová megy az étellel. Kicsit távolról követte őt, próbálva nem felhívni magára a figyelmet. A fiú nem a menhely felé indult, ahogyan Alice gondolta, hanem egy ház felé. Amikor Christopher elérte az ajtót, letette a csomagot a küszöbön, és gyorsan elment. Alice közelebb ment, és látta, hogy egy idős nő lépett ki a házból, aki elvitte a csomagot, majd visszament a házba. Alice megdöbbent, mivel nem számított ilyen fordulatra. Úgy döntött, hogy legközelebb biztosan beszél Christopherral, hogy kiderítse, mi történik valójában.
Másnap, az éttermében, Alice odament a fiúhoz, és megkérdezte tőle, ki lakik abban a házban. Christopher kissé zavartan volt, de hamarosan bevallotta, hogy az a nagymamája, és hogy neki hozza az ételt, mert nincs pénze ételt venni. A fiú elmondta Alice-nak, hogy a szülei meghaltak, és azóta árvaházban élt. Azonban a nagymamája nem tudta elnyerni a felügyeletet felette pénzügyi problémák miatt, így a fiúnak árvaházban kellett élnie, és minden nap ételt hozott a nagymamájának. Christopher elmondta, hogy a nagymamája pénzügyi helyzete olyan súlyos volt, hogy nem engedhette meg magának még a legszükségesebb ételt sem.
Alice megdöbbent a vallomástól, és mély együttérzést érzett Christopher és a nagymamája iránt. Nem tudott közömbös maradni a sorsukkal szemben. Alice úgy döntött, hogy valamilyen módon segítenie kell a családnak, és azonnal felajánlotta Christopherrnek, hogy ne jöjjön többé az ételmaradékokért, hanem ő maga készít neki és a nagymamájának teljes étkezéseket. De ez csak a kezdete volt annak, amit Alice tenni akart.
Még aznap Alice elment Edith, Christopher nagymamájának házába. Amikor elmondta Edith-nek, hogy az unokája minden nap ételt hozott neki, mert nem tudta megvenni az élelmiszert, Edith nagyon meghatódott. Nem tudta elhinni, hogy az unokája ennyire törődik vele. Edith nagyon szomorú volt, hogy nem tudott megfelelően gondoskodni róla, és bűntudatot érzett, hogy nem tudott neki jobb életet biztosítani. Alice megnyugtatta őt, és megígérte, hogy mindkettőjüknek segíteni fog. Felajánlotta, hogy Edith dolgozhatna az éttermében, hogy támogathassa magát és Christophert, és megígérte, hogy segíteni fog a fiúnak az oktatásban és más szükségletekben.
Edith természetesen hálás volt, de az érzelmei nem tudták elrejteni, mennyire nehéz volt számára elfogadni, hogy az unokája ilyen körülmények között él. Mélyen meghatódott Alice ajánlatától, és úgy érezte, hogy végre talált egy embert az életében, aki hajlandó segíteni. Alice elmagyarázta, hogy ő is sok veszteséget élt át az életében, mivel a szülei meghaltak, amikor kicsi volt, és nélküle kellett felnőnie. Ez adta neki azt a vágyat, hogy másoknak segítsen, akik rosszabbul jártak az életben. Edith, felismerve, hogy Alice őszintén szeretne segíteni, elfogadta az ajánlatot.
Alice azt is elmondta, hogy átveheti Christopher gyámságát, hogy a fiú a nagymamájával élhessen, ne pedig az árvaházban. Minden hivatalos ügyet gyorsan elintéztek, és nem sokkal később Christopher visszatért a nagymamájához, és együtt kezdtek élni. Ez nagy lépés volt mindkettejük számára, és Edith boldog volt, hogy az unokája most már mellette van.
Amikor Christopher megtudta, hogy a nagymamája dolgozni fog Alice éttermében, nagyon hálás volt, és elmondta, hogy most már nyugodtan gondolhat a jövőjére. Edith viszont megköszönte Alice-nak mindazt, amit tett, és elmondta, hogy most már van egy családja, akinek hálás lehet. Alice megígérte, hogy mindig ott lesz, és még ha az élet nehézségeket is hoz, mindig támogathatják egymást.
Ezután Edith elkezdett dolgozni Alice éttermében, segítve a ház körüli teendőkben, míg Christopher iskolába járt és szükséges segítséget kapott a tanulásban. Alice gondoskodott róla, hogy a fiú tanuljon és fejlődjön, és családjukban végre elérkezett a régóta várt béke és jólét.
Edith gyakran mondta Alice-nak, hogy ő valódi angyal számukra, és hogy most már nemcsak nagymama, hanem egy új család része, amely Alice-nak köszönhetően jött létre. A fiú is egyre magabiztosabbá vált, tudva, hogy most már van támogatás és törődés. Alice pedig boldog volt, mert másoknak segítve megtalálta azt, amire mindig is szüksége volt: egy igazi családot, akit szeretett és támogatt.
