
Stella nehezen mászott fel a repülőgép lépcsőjén, kezében tartva a táskáját, és az üzleti osztály felé indult. Ez volt az első repülése, és nagyon izgult — sok reményt fűzött ehhez az utazáshoz. Leült a helyére, és mellé ült egy férfi, akit Franklinnek hívtak. Ránézett, majd ezt mondta:
— Elnézést, biztos benne, hogy ez az ön helye? Ez az üzleti osztály, a jegyek eléggé drágák.
Stella érezte, ahogy az arcát elönti a zavar, de nem akart problémát okozni.
— Igen, előre megvettem a jegyet — válaszolta halkan. — Ez nagyon fontos nekem.
Franklin bizonytalanul a légiutaskísérőre nézett:
— Meg tudja nézni? Úgy hiszem, ezt a helyet másnak kellene elfoglalnia.

A légiutaskísérő mosolyogva mondta:
— Ez a hely valóban ennek az utasnak jár, minden rendben van.
Ennek ellenére Franklin továbbra is ragaszkodott hozzá, és a beszélgetés felkeltette a többi utas figyelmét.
Az egyik légiutaskísérő odament Franklinhez:
— Kérem, engedje meg az utasnak, hogy nyugodtan elfoglalja a helyét. Szeretnénk, ha mindenki kényelmesen érezné magát.
Végül Franklin visszavonult, bár láthatóan bosszús volt.

A repülés során Stella véletlenül elejtette a táskáját, és Franklin segített összeszedni a dolgait.
— Nagyon szép medálja van — mondta, észrevette a nyakában lévő rubin medált. — Valami különleges?
— Ez egy ajándék egy fiúktól, akit úgy neveltem, mintha a sajátom lenne — válaszolta Stella egy kis mosollyal. — Megígérte, hogy egyszer újra találkozunk. Ma van az a nap. Ez a medál emlékeztet rá.
Franklin figyelmesen hallgatta, a tekintete megváltozott, tisztelet látszott benne.
— Elnézést, hogy az elején kételkedtem — mondta halkan. — A történeted tiszteletet érdemel.
— Köszönöm — felelte Stella. — Épp egy találkozóra repülök vele. Rég nem láttuk egymást, és ez az utazás nagyon fontos nekem.

Amikor a repülő landolt, a pilóta bejelentette a hangszórón keresztül:
— A fedélzeten különleges utas van — egy nevelőnő egy gyermekotthonból, aki úgy nevelt fel engem, mint a saját gyermekét. Ő volt a támaszom és a támogatóm, és még anyámnak is hívtam. Ma végre újra találkozunk hosszú idő után.
Ezután a pilóta bejött a kabinba virágokkal, és átölelték egymást. A többi utas tapsolt és mosolygott.
Ez a történet arra emlékeztet minket, hogy minden külső mögött ott rejlik egy élet, annak nehézségei és örömei. Néha csak annyi kell, hogy megértéssel és tisztelettel forduljunk a másik emberhez, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen.







