A kedves idős hölgy enyhén bizonytalan hangon tárcsázta a Szent József Kórház számát, és alázatosan kérte: „Elnézést, beszélhetnék valakivel, aki tudna tájékoztatni a beteg állapotáról?”
A udvarias és figyelmes operátor, hallva a kérését, így válaszolt: „Természetesen, kedves, szívesen segítek. Kérem, mondja meg a beteg nevét és a szoba számát, hogy megtaláljam az információt”.
A gyenge és kissé remegő hangon a nagymama ezt mondta: „Norma Findlay, 302-es szoba”.
Az operátor, próbálva minél megnyugtatóbb lenni, válaszolt: „Köszönöm, most megkérdezem az ápolónőt, hogyan van a hozzátartozója. Kérem, várjon egy pillanatot.” Néhány másodperc múlva az operátor visszatért jó hírekkel, és közölte: „Ó, nagyszerű híreim vannak! Norma nagyon jól van, állapota stabil. Az ápolónő szerint a vérnyomása rendben van, és a legutóbbi vérvizsgálatok eredményei is jók. Dr. Cohen, a kezelőorvosa azt mondta, hogy jövő keddre kész lesz a discharge-ra”.
Megkönnyebbülten, de mély hálával a hangjában a nagymama így válaszolt: „Hú, de jó! Nagyon köszönöm ezeket a kedves híreket. Olyan aggódtam, és most már sokkal jobban érzem magam! Isten áldja meg, hogy megosztotta velem ezt a pozitív információt. Nincs is fogalma arról, mennyire aggódtam az állapota miatt”.
Az operátor, érzékelve a nagymama megkönnyebbülését, így válaszolt: „Szívesen, örömmel segítettem. Ez a lánya, Norma, ugye?”
Egy kis sóhajjal és csalódottsággal a nagymama így válaszolt: „Nem, nem… Én vagyok Norma Findlay, 302-es szoba. És úgy tűnik, hogy nekem van szükségem információra. Senki sem mondta meg, hogyan érzem magam!”
